Szellemi Honvédelem Szabó Piroska Lapja: február 2015

olvasóinknak

A Szellemi Honvédelem a Magyar Nemzet vasárnapi rovata volt, a szerkesztőség Szabó Zoltán vezetésével indította el akkor, amikor 1938-ban Hegyeshalomnál megjelent a 70 milliós nemzetiszocialista német birodalom. Amikor harsány „félműveltek és karrieristák, filléres hazaárulók magyarázzák a szegény és elhagyott magyarnak” a nemzeti történelemmel szemben az importált koreszmét. Ekkor hirdeti meg a lélekben és javakban megfogyatkozott magyar nép nemzetté nevelését magyar eszközökkel a lap.

Kedves Olvasóink!

Jelenünket a múltban építettük fel, jövőnket most teremtjük!

De tegyük most félre a jövő társadalomképét és mai feladatokkal foglalkozzunk.

A nemzetnevelés mellé egy új, bizonytalan, gyakorta kétes értékű

feladat , a nemzeti hangulatkeltés feladata lépett-hatalmas és

félelmetes eszközökkel.

A magyar, befogadó alkat lévén, szélesre tárja kapuit....lelki és

szellemi értékekben nem éppen gyarapodó világunk a "propagandának"

vására lett.

Aktuális bajunk ma, hogy a tapasztalatlan "értékváltók" nem tudnak a

szögről leakasztani mondjuk húszezer igazán független, demokrata

újságírót, hogy a kompromittálódott, szolgalelkű zsurnalisztákat

leváltsa.

Nekünk, nem az a dolgunk, hogy itt, a politika jelszavait mondjuk ki.

A mi feladatunk:szolgálat és írás.

Az újságíró, a magyar sorskérdések reprezentánsa kell, hogy

legyen- népi mondanivalóval a nemzet felé, nemzeti mondanivalóval a

világ felé.

Itt, a szakma messzebbre tekintő vezetőire, szellemi elitjeire gondolok.

Szomorúsággal kell kifejtenem, hogy Magyarország azok közé az országok

közé tartozik, ahol a közíróknak olyan feladatokat kell vállalniuk

mindenesként,amelyeket szerencsésebb országokban a sajtón és az

irodalmon kívüli intézmények töltenek be. Bizonyos fokig,

megtiszteltetés és külön rang a közírók számára, hogy az olvasó tőlük

vár eligazítást majdnem mindenben.

A publicista kell, hogy megtestesítse azokat az intézményeket, amelyek

nincsenek itt, és nem szolgálják a nép érdekeit, azokét, akik az

ország számláját fizetik.

Aztán , ott a becsület, amelyre jobban kell vigyáznia, mint bármelyik

politikusnak.

De mindez, természetesen sok tekintetben el is torzítja az újságíró

pályáját -aránytalanul felfokozza közéleti jelentőségét.

Ám ettől az embertől a hazában elvárnak bizonyos magatartást."Le kell

tenni a lapot, meg kell írni dolgokat, amiket esetleg nem lehet

megírni mindenütt.

A nemzeti összefogás korparancs! Az igényt és a célt fenn kell

tartani, noha tudjuk, most nagy a tét!

Most, a magyarságról van szó, az egészről, az esszenciáról, a

lélekről, az "anima naturaliter hungaricáról......"

Akkor tehát, mi más lehet a közírói feladat, mint a "Szellemi honvédelem"?

"A mi reménykedésünk, aggódásunk arról szól, hogy tud e a nemzet

alkalmazkodni az "Uniós rendhez", s szeretnénk arra erőt gyűjteni,

hogy azt úgy szabhassuk magunkra, hogy élni tudjunk benne".

Egy olyan politikai és szellemi elit képe lebeg a szemem előtt, amely

európai látókörű, de érdeklődéssel fordul a tömegek felé. Nem veti

el, nem becsüli le, nem tartja elavultnak a nép kultúrájának kincseit

és az évszázados hagyományokat.

Az önnön értékek tisztelete és védelme nagyon is összhangba hozható az

egyetemes emberiség szellemi, művészi teljesítményeinek

megbecsülésével és a kor színvonalához való felzárkózással.

Szabó Piroska

2015. február 28., szombat

Babits Mihály - Jónás könyve

Babits Mihály: Ezerkilencszáznegyven

Mi minden voltál már nekem, édes hazám!
Egész világ melyben kedvtellve utazám...
Meghitt otthon ahol nyujtóztam szabadon...
Keménypados börtön és bujdosó-vadon...
Észrevétlen voltál, mint a jó levegő,
majd égő fájdalom, mint a szoros cipő...
Homlokomon bélyeg... a nyakamon járom...
De mostan kősziklám vagy és erős váram.

Fölforrtak az idők, egy nagy had a világ.
Most gyürd be, magyar, a süveged taraját,
s amint büszke voltál harcaidra hajdan,
légy büszke békédre e nagy zivatarban.
Mert csodálatos és hősi a te sorsod:
harcolnod kell, mikor más nyugodt és boldog,
s mikor körülötted tombol az egész föld,
te maradsz türelmes, mozdulatlan és bölcs.

Immár a népeket terelik mint nyájat,
emberek futkosnak, mint riadt patkányok,
városok lángolnak telhetetlen tüzben,
nemzetek halálát engedte az Isten.
Te állsz vén bástyádon fürkészve, hallgatag.
Gonosz, szomszéd szelek borzasztják hátadat.
Szemed ugy száll szerte, mint a bibliai
özönben a Noé csapzott galambjai.

Mire tart a végzet s mily sorsra szánt minket?
Micsoda jövőnek magvaivá rendelt?
Óh ki tudja, milyen nehéz parancsokat
hordunk már zsebünkben titkos pecsét alatt!
Várakozva állunk, mint ki némán, hosszan
áll egy kényes strázsán, s vigyáz és nem moccan;
s ahogy a rossz évek rozzanva meghagyták,
néz ránk a vén bástya, a nyügös szabadság.

Meg ne inogj, népem, tarts ki nagy strázsádon,
mert kell ma a bástya az omló világban,
s talán épen ez a te nehéz parancsod:
tartani keményen a kopott ős roncsot.
Mert nem véd az amit te meg nem tudsz védeni,
de rozzantan is szent ami tiéd s régi.
Átkoztad elégszer... kicsi volt magadnak...
S ma áldott, és tágabb mint nagy birodalmak.

Mi minden voltál már nekem, édes hazám!
De most érzem csak hogy mi voltál igazán.
Most érzem hogy nincs hely számomra kivüled
s mi börtönnek látszott, szabadság tornya lett.
Most érzem hogy sorsom a hazámnak sorsa,
mint fához a levél, hulltomig kapcsolva,
mert nem madár vagyok, hanem csak falevél,
mely ha fája kidőlt, sokáig ő sem él.

[+] Ez a vers a Szellemi Honvédelem Naptára c. kiadvány részére iródott s elsőízben ott jelent meg.