A globalizáció haszonélvezői és annak vesztesei között húzódik a láthatatlan frontvonal

"Az ember azt gondolná, hogy a Magyarország és az Európai Unió intézményei illetve vezetői között lezajlott tavaly téli konfliktusok után már mindenre fel vagyunk készülve, immunrendszerünk megerősödött és lepattan róla minden balliberális támadás.Egyszóval: már nem könnyű kiütni a biztosítékot. De tévedtünk: újra sikerült.Az u.n. „hazai” ellenzék és félreinformált külföldi politikusok után most a „nyugati értelmiség”-nek aposztrofált körök néhány prominense is vette a bátorságot, és „aggodalmát” fejezte ki Magyarország „jobbra tolódása” miatt, ami véleményük szerint bárkit feljogosít a demokratikusan megválasztott magyar kormány elleni radikális lázításra, vagyis a kormány puccsal történő eltávolítására.

Ezt a véleményüket állítólag érdek nélkül, csakis ember- és demokráciabaráti megfontolásból, a szólásszabadság jegyében tették közzé a világsajtóban. A levél Magyarországon is nyilvánosságra került, természetesen a rabságban sínylődő magyar sajtón keresztül, éppen nagypéntek reggelén. Nemzetközi jogászok megmagyarázták, hogy nincs min fennakadni, a megnyilvánulás - állítólag - nem éri el azt a szintet, hogy jogi normába ütközne, erkölcsi megfontolásokról nem esett szó. Bár kétségeim vannak afelől, hogy ugyanez lenne a külföldi jogi szakértők véleménye, ha magyar értelmiségiek buzdítanának lázadásra valamely másik EU tagország legitim kormánya ellen, most beszéljünk arról, ami a jelenség mögött meghúzódik. Az okokat ismerjük. Szinte már közhely, hogy a felszín alatt munkáló valódi probléma a „magyar út” létezése, vagyis hogy Magyarország három évvel ezelőtt maga döntött a gazdasági válság kezelésének módszereiről. Ez azt is jelenti, hogy hazánk a figyelmeztetések ellenére elhatárolódott az IMF és az Európai Unió regnáló vezetése által diktált, korábban megkérdőjelezhetetlennek tűnő válságkezelési megoldásoktól, azaz a politikai és gazdasági árukapcsolástól, a hitelhez kötött gazdasági és politikai diktátumok feltétlen elfogadásának európai gyakorlatától.

Valljuk be, nem túl kényelmes álláspontra helyezkedtünk. Sokakban felmerülhet a kérdés: miért kellett épp nekünk, Európa egyik „rongyosának”, az eladósodott, gazdaságilag lerabolt Magyarországnak felvállalnia a faltörő kos szerepét, miért kellett önként az első sorba állni, a saját bőrünkön „élesben” kipróbálni a világban uralkodó érdekek megnyirbálásának és az önálló út keresésének összes következményét? Talán azért, mert nem volt más lehetőség, ha nem akartunk tovább sodródni az árral a régi mederben, a biztos rossz irányában.

Tudomásul kell venni, hogy a probléma, amellyel a világ és Európa ma szembesül, már nem ugyanaz, mint volt három évvel ezelőtt, az Orbán-kormány hatalomra kerülésének idején. A gazdasági világválság akkor is ismert és nyilvánvaló ténye mellett azóta bebizonyosodott egy legalább ilyen fontos másik tény is: az, hogy az IMF és az EU intézményrendszere által alkalmazott – és ezért hagyományosnak mondott -válságkezelési módok is csődöt mondtak. Ennek pedig súlyos és messze ható következményei vannak.A válságkezelési technikák alkalmatlansága egyenértékű az azokat kidolgozó és alkalmazó uniós szakértői gárda, intézményrendszer és vezetők kompetenciájának megkérdőjeleződésével. A mai „játszma” Magyarország és a nemzetközi környezet között abban különbözik a másfél évvel ezelőttitől, hogy már nyilvánvaló: az eldöntendő kérdés az egész EU és a tagországok jövője, mégpedig nemcsak a következő választási ciklusra, hanem hosszú távra. A tét az: hogyan tovább Európában? Mely politikai erő és csoportosulás fogja megtalálni a sürgető új megoldásokat, melyekben kénytelen-kelletlen szerepet kell szánni majd az egyes tagországok véleményének, és egész Európa civil társadalmának. 2014-ben el kell dőlnie, hogy milyen irányt vesz az EU gazdaság- és társadalompolitikája.

Az írás a Magyar NemzetbenEnnek fényében kell értelmeznünk a Magyarországra vonatkozó hazai és nemzetközi történéseket.Azt tapasztaljuk, hogy miközben teljes erővel fúj az ellenszél - gazdaságpolitikánk ostorozása, a demokrácia megkérdőjelezése stb. - jelen tudásunk szerint a magyar út összehasonlíthatatlanul jobb eredményességet igazol, mint a Portugáliában, Spanyolországban, Görögországban vagy Cipruson elfogadtatott szokványos megoldások. Nem feltételezem természetesen, hogy az IMF és az EU összehangolt pénzügyi politikája nem a bajba jutott országok megmentését célozza. Csupán megállapítom, hogy mára már tapasztalati tény: a túléléshez szükséges hitel ára minden esetben az adott ország szuverenitásának korábban elképzelhetetlen mértékű visszanyesése – vagyis ezen országok pórázon tartása.

Nem kérdés tehát, miért „veszélyes” egy kis közép-európai ország valamely, látszólag marginális intézkedése Európára, sőt a világra nézve, hiszen a példa gyorsan terjed. Ezért a Magyarország által alkalmazott gazdasági ötleteket és módszereket a fennálló rend őreinek lehetőleg csírájukban kell elfojtaniuk. Ez a nemzetközi pénzügyi tőke számára elvileg „gyerekjáték” lenne, hiszen a kiszolgáltatott magyarországi gazdasági terepen játszva példát lehet statuálni. Csakhogy a magyar gazdasági ellenállás már ma sem elszigetelt jelenség. Jó ideje elkezdődött a hosszúra nyúló ütközet, melyben ezúttal nem országok között és határok vagy politikai ideológiák mentén, hanem a globalizáció haszonélvezői és annak vesztesei között húzódik a láthatatlan frontvonal. Az európai népek közösségének és vezetőiknek el kell dönteniük, hogy melyik oldalra állnak, és ennek megfelelően kell alakítaniuk a hosszú távú stratégiát. Egyelőre még kérdés, hogy Európa abban az irányban kíván-e tovább haladni, mint eddig, vagy változtatni akar. Felismeri-e, hogy friss gondolkodásra, új társadalmi és gazdasági vérkeringésre van szükség. Ha igen, már a következő EP választásokon ennek megfelelően kell lecserélni a változásokat ellenző vezetőket.

Meggyőződésem, hogy a gondolkodásában elaggott, erejét vesztett, beteg Európai Uniónak csak akkor van esélye a kontinensek versenyében, ha a közép- és kelet-európai országok biztosítják számára az infúziót.Nyugat-Európa vezetőinek végre meg kellene érteniük Magyarország és a többi kelet- közép-európai ország „másságát”. Ki kellene használni az eltérő társadalmi fejlődésből eredő előnyöket - ugyanakkor megadni az egyenrangú népeknek kijáró tiszteletet. Azok az országok, melyek ötven évig éltek gyarmatként, politikai diktatúrában, nem kérnek az ellentmondást nem tűrő kioktatásból. Számukra az 1989-ben kivívott függetlenség kincset ér a szó igazi, és - talán kimondhatjuk - nem is elsősorban gazdasági, hanem szellemi értelmében.

Sajnos nem az következett be, amire vártunk. Az EU csatlakozás nem gazdasági és politikai felszabadulásunkat hozta meg, hanem elsősorban a nyugatnak nyitott új piacot, és átmeneti időre biztosította az ottani jólét fenntartását a régi módszerekkel, melyek elégtelensége már akkor megmutatkozott. Mára úgy tűnik, az utolsó tartalékokat fogyasztjuk , a hitelválság mindenki számára evidencia. A nyugati „kisember” is kezdi megsejteni, mit jelent súlyos gazdasági korlátok között élni. A csalódás Közép- Kelet Európában sem kisebb. A csatlakozó országok annak idején úgy tekintettek az EU-ra,mint olyan lehetőségre, amely a gyarmati sorban elvesztegetett évtizedek után végre biztosíthatja felzárkózást az európai civilizáció átlagához. Most azt tapasztalják, hogy erről szó sincs, Európamásodrendű polgároknak tekinti őket, és hitelek fejében még gazdasági-politikai beleszólást is követel a tagországok belső ügyeibe.

Daniel Conh-Bendit az 1968-as diáklázadásonVagyis sorozatban vetődnek föl kérdések. Válaszok helyett pedig támadások jönnek, elterelendő a figyelmet a megoldatlan problémákról, és a felelősség kérdéséről. Ne csodálkozzunk, hogy a politikusok az ideológiai ingoványos terepére próbálják terelni a mérkőzést. Kiváló példa erre a most közzétett levél, amelynek német és osztrák aláírói sem átallják azt állítani, hogy Orbán Viktor újfasiszta rendszert épít. Erre a hazug állításra hivatkozással nyíltan sugallják, hogy jogszerű lehetőség egy EU tagország demokratikusan megválasztott kormányának radikális módszerekkel történő eltávolítása. Mi mást jelentene ez, mint hogy a balliberális mez valójában szélsőbaloldali mundért takar?

Tudjuk, hogy az aláírók közül jó páran 1968 táján még a marxista ideológia híveinek nevezték magukat, és nem álltak messze attól, hogy lenini módszerekkel lángba borítsák Európát. Azóta mintha megfeledkeztek volna régi mestereik legfőbb tanításáról, nevezetesen hogy a tőke természeténél fogva koncentrálódásra törekszik, míg végül egy szűk társadalmi réteg kezében összpontosulva világhatalomra tör. Ezek a „forradalmárok” mára kapitalistábbak lettek a kapitalistáknál, de továbbra is töretlen az elkötelezettségük: ők a totális hatalomra törő pénzügyi világuralmi rendszer júdáspénzen megvett szálláscsinálói. Egyenruhájukon - az irányadó trendnek megfelelően – most éppen „értelmiségi” feliratot viselnek. Kelet- Közép-Európa népei azonban jól ismerik az uniformist és nehéz őket megtéveszteni.

A hároméves nemzeti kormányzásra visszatekintve ma már joggal nevezhetjük a 2010-es magyarországi országgyűlési választásokat történelmi jelentőségűnek. Miért? Elsősorban azért, mert az európai közösségben szokatlan módon, kétharmados parlamenti erővel ruházták fel a választók a jobbközép pártokat. Ez a választási felhatalmazás az új kormány számára egyenértékű volt a 20 éve el nem végzett rendszerváltás befejezésének lehetőségével – és egyben kötelezettségével. A kormány komolyan vette a felhatalmazást, elfogadta a neki felajánott „Társadalmi Szerződést”, amelyben a civil társadalom már a választásokat megelőzően megfogalmazta elvárásait – köztük elsőként új alkotmányozást.

Azzal, hogy a várva-várt rendszerváltás megkezdődött a társadalom különféle szegmenseiben, a kormány elérte, hogy Európában szokatlan módon – és a hazai ellenzék döbbenetére – egy hajóba került, és a választások után is egy hajóban maradt a kormány és a választópolgárok döntő többsége. Ez a hajó 180 fokos fordulatot végrehajtva a mai napig tartja magát a célzott irányhoz. Másként fogalmazva: bebizonyosodni látszik, hogy a nemzet és a kormány összefogása olyan know-how, amely meglepő eredményességet produkál. Ezek után nem meglepő a „másik oldalon” a korábbi gazdaság- és társadalompolitika visszaállításában érdekelt magyar ellenzék, és az Európai Unió szociálliberális érdekektől vezérelt politikusainak egymásra találása. A támadás valójában nem Magyarország ellen irányul, hanem egy vesztes ideológia és egy rosszul szervezett európai intézményrendszer védekezési mechanizmusa, amely a régi rend megtartásáért bármit, így a jövőt is kész feláldozni.

Polgárok a haza védelmébenJobb, ha tudomásul vesszük: Európán belüli helyzetünk akarva-akaratlan hasonló az 1848-ban és 1956-ban betöltött szerepünkhöz.Van azonban egy nagy különbség: míg akkor elszigetelten, egyedül kellett küzdenünk, ma az Európai Unió tagállamaként, egyenrangú nemzetként állhatunk ki saját, már megszerzett jogaink, nemzeti szuverenitásunk és önálló nemzetstratégiánk védelmében. Nem szorul magyarázatra, hogy szövetségesekre van szükségünk. Más, hasonló konfliktusokkal küzdő európai nemzetek szimpátiáját kell megnyernünk, ez pedig csakis a „magyar példa” megismertetésével lehetséges. Ezért soha nem volt nagyobb szükség a magyar értelmiség cselekvő támogatására a kommunikációban, az igaztalan vádaskodásokra való szakszerű, elfogulatlan és pontos reagálás területén.

Az 50 osztrák és német értelmiségi levele után ezért hirdette meg a Civil Összefogás Fórum – Szabó Zoltán író szavával élve -a „Szellemi honvédelem” mozgalmát, melyhez napok alatt több ezren csatlakoztak. A mozgalom – mint neve is mutatja - nem támad senki ellen. Feladata az azonnali, higgadt, tényszerű reagálás, ha Magyarország és a magyar nép méltóságát sértő, lejárató, megalázó, hamis vádaskodással és csúsztatásokkal kell szembesülnünk.

A magyar értelmiség, amely látja és a maga tapasztalatából tudja, merre tart Magyarország, és ezért az útért milyen áldozatot vállal az egész magyar nép, nem nézheti tétlenül, hogy a magyar és európai embereket egyaránt félrevezessék. Csak az az élőlény életképes a természetben is, amely védekezik a támadások ellen. A mi keservesen megtett lépéseinknek is csak akkor lehet folytatása, ha megvédjük a magunk által kijelölt utat. És ez nemcsak jog, de kötelesség is, mégpedig pártszimpátiára való tekintet nélkül. Előbb vagyunk magyarok, és csak azután bal- vagy jobboldaliak, mert közös érdekünk közös kincseinket megóvni: a demokráciát, a nemzetek Európáját, közösségi és egyéni identitásunkat, a független véleményalkotást és a valóban szabad véleménynyilvánítást."

Csizmadia László

CÖF-alapító, szóvivő

Ady Endre - Ember az embertelenségben

Szabó Zoltán - Ady Endre világháborús költészete

1914. júliusában olyasmi történt, ami az addigi világot és rendet alapjaiban rengette meg. Olyan háború kezdődött, ahol az emberi élet értéke nullára csökkent, ahol a becsületnek és lovagiasságnak immár semmi keresnivalója nem volt. A legszomorúbb mégis az, hogy ezt az embertelenséget emberek milliói éltették, rajongtak érte, és támogatták minden erejükkel. Kevesen voltak azok, akik észrevették a nemesnek és szentnek mondott háború mögötti valódi borzalmakat és pusztulást. Az emberiség közel járt ahhoz, hogy kiirtsa önmagát, és olyan folyamatot indított el, hogy az ember állandóan retteghessen ettől a kiirtástól. Ady észrevette ezt. Ady ragaszkodott a régi rendhez, rettegett, és féltette népét, a tébolyban meg tudott maradni gondolkodó embernek. Nem nézhette tétlenül a rémségeket, de tudta, hogy fegyverrel és harccal nem lehet békét hozni, ezért elkerülve a hadsereget, tollat ragadott és írt.

Petőfi lángoszlopnak vélte a költőt, lángoszlopnak, ami vezeti népét keresztül mindenen. Adynak meg kellett felelnie ennek. Ő is népére gondolt, és megpróbálta kivezetni a zűrzavarból. De a világ addigra megváltozott. A költő nem lehetett már lángoszlop, a hatalmi politikába nem szólhatott bele senki. Lángoszlop helyett pislákoló lángnyelvecske lett Adyból, akire kevesen figyeltek fel, kevesen értették meg a háború valódi énjét. Hiába próbált meg mindent, hiába közölte folyamatosan verseit a Nyugat, kevesen vették észre a versek jelentőségét, és a közeledő katasztrófát. Ady nem tudta ezt kiheverni, jelentősen belejátszhatott halálába, úgy járt, mint Kasszandra, a trójai jósnő.

Miután összeházasodott Csinszkával, Ady Csucsára költözött, Csinszka családi örökségébe. Csucsán a kastély, amiben laktak, egy domb tetején állt, nagyszerű rálátással a vasútra, arra, amin nap mint-nap száguldoztak a katonavonatok, szállítva az ember- és hadianyagot, az élelmet és egyéb utánpótlást a frontra. A kastélyból láthatta, amint a román csapatok elözönlik Erdélyt (1916), de nem változott meg véleménye a háborúról, amikor három hónappal később a Monarchia csapatai már Bukarestben voltak, és letörték a teljes román haderőt. Ez nagyon jellemző Adyra, kezdetétől elítélte a háborút és látta benne a világégést, még akkor is mikor a Központi hatalmak sikert sikerre arattak. Elítélte a vérontást és annak szentesítését. Megpróbált ember maradni az embertelenségben, magyarnak, az űzött magyarságban. Kérdés, hogy ez lehetséges volt-e.

"Emberség és jóság csak szavak
S a meghatott, a megrémült világ nincs sehol
S fáj, hogy vagyok
S fáj, hogy nem lehetek büszke arra,
Hogy ember vagyok."

Ady első világháborús verse Az eltévedt lovas, 1914 augusztusában írta, nem sokkal a háború kitörése után. Ekkorra már világossá vált a német Schliffen-terv, a villámháború kudarca. Ady rögtön észrevette, hogy nagy bajban van a világ, eltévelyedett és nem fog visszatalálni. Az eltévedt lovas nagyon sokszínű költemény, nem konkrét, többféleképpen is értelmezhető, rejtélyesség és titokzatosság jellemzi. Egy szóval sem említi a háborút, csak az emberiség eltévelyedéséről szól. Az első fontos kérdés, hogy ki is ez az eltévedt lovas. Lehet Magyarország szimbóluma, az egész emberiség szimbóluma, vagy akár a magára maradó egyén szimbóluma. Lehet az emberiség szimbóluma, hiszen a világháborúban eltévedt az egész emberiség. Minden ország éltette a háborút, és mindegyik azt hitte, pár hónap alatt könnyen megnyerheti azt. Lehet az egyén szimbóluma, azé az egyéné, aki a borzalomban és a káoszban egyedül találja magát.

De szerintem legjobban Magyarország illik a képbe. Aki ismeri Adyt, tudhatja, hogy mennyire hazafi volt, és ezt hogyan fejezte ki, amiért sokat támadták. Ady mindig ostorozta verseiben az országot, tükröt tartott elé, és kritikáival próbálta ráébreszteni népét arra, hogy ez itt még nem a Kánaán. Híve volt a fejlődésnek, amin elindult az ország, aztán ezt a fejlődést megtörte a háború. Hogy mi az eltévedés? Az Értelmező Szótár szerint: Valahol utat, irányt téveszt, és nem találja a helyes utat, irányt. Ez teljes mértékben igaz Magyarországra. A kiegyezés után megszűntek a külpolitikai gondok, a gazdaság rohamos fejlődésnek indult. Elkezdett önállósodni az ország, lett végre saját honvédsége, tőke áramlott be, és a fejlődés gyorsabb volt, mint bárhol Nyugat-Európában. Lassan a Monarchián belüli vezetés kezdett áttolódni Magyarországra, mert észrevették, hogy ezt a fejlődést folytatva pár évtizeden belül a gazdasági jólét elérheti az Egyesült Államokét. Ez volt a helyes út. A megbékélés, és a koncentráció a fejlődésre. A nemzetiségekkel megbékélt az ország, a lázongások megszűntek. Aztán a helyes útról kezdett letérni Magyarország. Megjelentek azok a nacionalista eszmék, amik veszélybe sodorták az országot, a megbékélés helyett inkább a viszályszítást választották. A nemzetiségek ismét ellenségnek tekintették azt az országot, ami enni adott nekik. Ady rettegett ettől. De nem tehetett semmi többet, minthogy megírta Az eltévedt lovast. Sajnos túl későn.

Az első dolog, amit észrevehetünk, hogy az első és a kilencedik versszak majdnem teljesen megegyezik. "Eltévedt, hajdani lovas" és "Hajdani, eltévedt lovas" jelenik meg. Ennek nagyon nagy jelentősége van. A vers elején a lovas még él, csak eltévedt, a végén már múlt időben beszél róla a költő, vagyis a lovas meghalt. Ady szörnyű jövőképet jelenített meg, ami majdnem be is igazolódott 1920-ban. A látvány soha nem tárul fel, csupán hangokat hallani ("Vak ügetését hallani"), Ady szándékosan a környezetre irányítja a figyelmet, és az jut eszünkbe, hogy állandóan üget a lovas; de vajon merre? A légkör, amit a költő megjelenít, nyomasztó. Köd van, bozótosban járunk, hideg van, ősz majd később november. Ady korábbi költészetében is az ősz a halált jelképezte, itt sincs ez máshogy, habár nem utal a halálra konkrétan, ami egy szimbolista verstől nem is várható el. A ködben semmi sem látszik, és a hangok is csupán titokzatos hangfoszlányok. A köd is többet jelent az alacsonyan lévő nagy páratartalomnál. Ez a köd "múlt századok köde". Megjelennek a régi emlékek, babonák, a régi hiedelmek rémei és szörnyei, akik hatalmukba kerítik a környezetet. A régi félelmek újra elhatalmasodnak az embereken. Sőt, már csak ők vannak, a szellemek, a rémek. Hová tűntek akkor az emberek, nem is találkozunk velük, csak a kísértetekkel.

"Csupa vérzés, csupa titok, / Csupa nyomások, csupa ősök / Csupa erdők és nádasok, / Csupa hajdani eszelősök" Már csak ők maradtak. Ezt Ady fantasztikusan fokozza a "csupa" szóval, ezzel együtt fokozódik a szorongás és a félelem. A vers sugallja, hogy a kiút megtalálása az egyetlen esély a szabadulásra, de ez szinte lehetetlen, hisz nincsenek jelzések, táblák, a lovas teljesen magára hagyatott. "Hajdani, eltévedt utas / Vág neki új hináru utnak, / De nincsen fény, nincs lámpa-láng / És hírük sincsen a faluknak." Adyban felmerül a kérdés, hogy valaha kitalálhat-e az ország, a lovas a bozótosból, vissza tud-e térni a helyes útra.

Egy másik nagyon fontos háborús vers, az Ember az embertelenségben, később íródott, a háború közepén, 1916 szeptemberében. Ekkor a Központi hatalmak minden fronton sikereket arattak, a keleti fronton visszaszorították az oroszokat, nyugaton a helyzet változatlan, a szembenálló felek beásták magukat, de a harcok még mindig Franciaország területén zajlottak, és angol segítséggel sem sikerült kiűzni a német hadsereget. Magyarországon teljes az elégedettség, de egyre többen veszik észre a háború valódiságát. Egyre több hadirokkant, súlyos sebesült érkezik haza a frontról, az utcákat ellepik a féllábú, félkarú kiszolgált katonák. A folyamatos győzelmek ellenére még mindig nem látható a fény az alagút végén. Ady még kétségbeesettebben ír, mint Az eltévedt lovasban. Ebben a versben már konkrétan beszél a háborúról és a hozzátartozó elemekről (puskatus, tiport országút, bekvártélyoz). A vers egy jajkiáltásnak tűnik, ami figyelmeztetni próbál, hogy kapaszkodjunk meg valamiben, saját emberségünkben. Az első versszak (és a hetedik) a háború borzalmai sokkolásáról beszél, arról, hogy miként érik a költőt a hírek, és az egész háború. Hangsúlyossá teszi Ady a téboly szót azzal, hogy nagy kezdőbetűvel írja, és ezzel tudomásunkra adja, hogy a téboly milyen jellemző volt az egész időszakra, hogy szinte nem maradt normális ember, mindenki kicsit megbolondult a rémségekbe, még az is, aki nem harcolt, akinek nem kellett gyilkolnia. Móricz Szegény emberek című novellája arról szól, hogy a frontról hazatért katona mennyire nem tud visszailleszkedni a hétköznapi életbe, hogy otthon is az ellenségeket keresi, a jól védhető pontokat, a hídfőket. Elbeszéli, hogy mennyire megbolondul az ember a háborúban, hogy elveszti minden méltóságát, mindent, amire azt mondjuk: ember. Ady versében nem csak a harcoló katonák bolondulnak meg, hanem mindenki, hiszen ezt a rémséget nem lehet ép ésszel felfogni. Ezért próbál segíteni, hogy maradjunk emberek. Erre buzdít, és buzdítja magát a második versszakban, hogy ki tudjon állni újra az igazi értékek mellett.

"És most mégis, indulj föl, erőm,"

Nem számít már neki, hogy mi történik, hogy mi van ("Hajnal van-e, vagy pokol éjfél? / Mindegy, indulj csak vakmerőn"), már csak a küldetés lebeg szemei előtt. A következő versben mondja ki a szentenciát. "Újból élő és makacs halott", amely feltámad a szent eszmék felmutatásáért, és sosem felejti a háború szörnyűségeit, a rémségeket, a puskatusokat. A negyedik versszakban megjelenik a valóság, az életkép, amiben a költő élt, és ahogy ő látta a háborút. Megjelenik a csucsai kastély, ahonnan Ady a háború egy részének szemtanúja volt. A következő versszak magáról szól. Arról, hogy nem jókedvében harcol eszméiért és az igaz értékekért, hanem mert a pusztulásra törő világ erre kényszeríti, mert nincs más, aki szívében őrizné az ellopott kincseket, az emberségességet. A hatodik versszakban felerősödik a jövő féltése (Adynál szintén nagy kezdőbetűvel, a megszemélyesítéssel érzékelteti, hogy mennyire is félti). Aztán eszébe jut ismét az, amiről az első versszakban szólt már, a felejthetetlen háború okozta sokk, a szenvedés, a kín. Talán felmerül a költőben, hogy érdemes-e folytatni a küzdelmet, érdemes-e küzdeni tovább a téboly ellen. Aztán az utolsó versszakban válaszol erre. Ismét él, és kiált másokért, mert úgy véli érdemes, talán megmenthet még valamit. Újra kikiáltja a nagy feladatot: "Ember az embertelenségben."

1918-ban az antant csapatai sorra kezdtek felülemelkedni a harcmezőkön. Gazdaságuk jobban bírta az anyagháborút, és képes volt a háború végén is kispihent, friss katonákat a frontra küldeni, az utánpótlás sem akadozott. A háború már teljesen megszokottá vált. Az emberek belefásultak a háborúba, nem vártak már tőle sem jót, sem rosszat. A már négy éve tartó állandó rettegés, a halál közeli élmények, és a borzalmak látványa megkeményítette a civil lakosság lelkét, nem tudtak már meglepődni, sem megcsömörleni. Ady erről ír a Krónikás ének 1918-ból című versében. Ez a végső állomása világháborús költészetének, s ez egyik utolsó verse is. Adyban kiteljesült a kétségbeesés, már ő sem hitt ekkorra semmiben. Lemondóan írta meg ezt a versét, értetlenül állva a történések sora előtt. A krónikás ének egy XVI. századi műfaj, a törökdúlás idején született sok ilyen, és a végvári harcok kegyetlenkedéseiről és borzalmairól adtak hírt. Ez elevenedett meg újra az első világháborúban. Ady szándékosan szerkesztette versét úgy, hogy az hasonlítson a XVI. századi műfajra. A versforma megegyezik a régivel, a rímképlet is hasonló, így a vers hangulata is jól beleillik a letűnt korba. Schöpflin Aladár szerint: "A háború szörnyű, fáradt unalmát nem lehet félelmetesebben kifejezni, mint a rímeknek ezzel a zuhogó egyhangú kattogásával, amely egy pillanatban zökken egyet, rémeset, ijesztőt."

A versben ötször fordul elő a 'jaj' indulatszó. Ez hűen tükrözi azt a lelkiállapotot, amiben a költő írhatta versét. Az 'ölnek' szó négyszer olvasható két versszakban, ráadásul a rím ezzel a szóval furán jön ki, nem passzol teljesen, a költő mégis benne hagyta, nyilván nem véletlenül. Ezzel jelzi a költő azt az elgépiesedést, ami az ölést jelenti az emberek számára (ez szintén megjelenik Móricz: Szegény emberek c. novellájában), az emberség már teljesen kihalt az emberekből, s Ady szerint ezzel teljesen eltörpülnek, lesüllyednek, még az állatokénál is alacsonyabb szintre ("vadakká törpültek"). Hogy milyen mindennapossá vált a halál, azt onnan láthatjuk, hogy már a kövér varjak is unják a hullát, régóta eszik már, és mindig van elég. A költő kétségbeesett, megrémült, nem a borzalmakon, nem az emberek elvadultságán, nem a varjakon, ezeket már ő is megszokta, hanem azon, hogy az emberek már meg sem csömörlenek. Ő fél ettől az egykedvűségtől, fél a nihiltől.

Ady egyik utolsó verse ez, nem sokkal megírása után meghalt. Nem ilyen halált kívánt magának, nem ilyet, hogy lássa beigazolódni baljóslatait. De látnia kellett, végig kellett néznie, és azt a szörnyű büntetést is, ami a háború után érte az országot. Nem tudom mennyire tudta ezt elviselni, de valószínűleg belejátszott a halálába.
Ady világháborús költészete számomra a legérdekesebb. Nagyon nagy téma ez, sok mindenről nem szóltam. Írhattam volna még az Emlékezés egy nyár-éjszakára című versről, a Mag hó alatt -ról, a Halottak élén -ről, és sok másik versről, de szerintem ez a három vers, amit kiválasztottam, tükrözi legjobban a költő egész hitvallását, gondolkodását a háborúról. Ez a három vers mutatja be jól, miként változott Ady, amint változott a háború, az emberiség, az egész világ. Ezek tükrében elfogadhatóbbá válik az az ésszerűtlen és felelőtlen párkapcsolat, ami Ady és Csinszka között volt. Miután megértettük a költő lelkét a háborús verseiből, elfogadhatóvá válik ez a mérhetetlen ragaszkodás a nála jóval fiatalabb lányhoz, a kapaszkodás a szakadék szélébe, hogy megmaradhasson az, ami volt, hogy ne vesszen el a téboly forgatagában.

Ozsváth Sándor - A magyar beszéd és a magyar gondolkodásmód összefüggései

Oláh Ibolya - Hazám [Máté Péter - S. Nagy István]

Karinthy Frigyes LEVÉL KISFIAMNAK

Karinthy Frigyes LEVÉL KISFIAMNAK

Karinthy Frigyes: Tanítom a kisfiamat (Gálvölgyi J.)

Karinthy Frigyes - A rossz tanuló felel

Karinthy Frigyes - A jó tanuló felel

Karinthy Frigyes - Nem mondhatom el senkinek / Kőszegi Ákos

A Nyugat első nemzedéke sorozat-Karinthy Frigyes

Karinthy maga mondta, hogy minden műfajban alkotott maradandót. Az olvasóközönség többnyire irodalmi karikatúráit ismeri, az Így írtok tit, valamint a kisdiák életéből megírt képeket tartalmazó Tanár úr kéremet. De Karinthy életműve ennél jóval tartalmasabb és sokrétűbb. Fiatal korától kezdve vonzódott a tudományokhoz, a magyarok közül elsőként ült repülőre Wittman Viktor pilóta mellett, majd annak szerencsétlenségből bekövetkezett halála után megírta Wittman életrajzát.

Első irodalmi sikerét gyerekkorában érte el, Verne hatását mutató kisregényét, a Nászutazás a Föld középpontján keresztül című írást 15 éves korában kiadták. A század eleji vicclapokban közölt irodalmi karikatúráival és humoreszkjeivel szerzett magának hírnevet. Ezeket a műveit később sem tagadta meg, de nem egy nyilatkozatából, írásából, kortársak által lejegyzett mondatából kiérződik a keserűség, hogy a humoros művei miatt nem veszik őt eléggé komolyan, nem törődnek filozófiai, politikai gondolataival. (Erre utal A cirkusz című novellájában is.) Főként újságokba, folyóiratokba (Nyugat, Magyar Írás, stb.) írt, több, mint ötezer cikket alkotott életében, ezek között akad riport, tudósítás, útinapló, filozófiai eszmefuttatás, irodalmi elemzés, tűnődés a politika állásáról és temérdek humoreszk.

Regényei nő és férfi kapcsolatát boncolgatják, leginkább a Gulliver utazásai folytatásaként írt Capillária és az Utazás Faremidóba. Legnépszerűbb regénye mégis azUtazás a koponyám körül, amelyet az agydaganata miatt bekövetkezett eseményekről írt. A regényben részletesen leírja az agyműtét közbeni gondolatait, érzéseit, emiatt a külföldi orvosok körében is ismert lett ez az írás.

Novelláiban is sokat foglalkozik a párkapcsolat és a szerelem problémáival, férfi és nő közti egyenlőtlenséggel. A történetek fő témája a szenvedés, a megalkuvás, a magát érvényesíteni próbáló hős sikertelensége. Emellett számos, ma a sci-fi műfajába sorolható történetet is írt.

Sikeres színpadi szerző volt, művei többnyire egyfelvonásos bohózatok, de írt egész estés vígjátékot (Földnélküly János, A nagy ékszerész) és komoly hangvételű darabot is (Holnap reggel). Összegyűjtött színpadi művei három kötetet töltenek meg.

Bár magát sokszor költőnek vallotta, viszonylag kevés verset írt, ezeknek kisebb része a lírai jellegű (pl. a Lecke, a Kudarc, az Ősz) – többségük szabadvers: hosszú, központozás nélküli gondolatkitörés (pl. a Számadás a tálentumról vagy a Karácsonyi elégia).

Sok ismert mű magyar fordítása kötődik a nevéhez, köztük a legnépszerűbb a két Micimackó-meseregény: a Micimackóé, és folytatása a Micimackó kuckója. Mivel Karinthy Frigyes sem angolul, sem németül nem beszélt tökéletesen, a fordítások nagy részét a nyelvzseninek ismert nővére, Karinthy Emília (Mici) készítette, vagy legalábbis ő készítette elő az író számára a nyersfordítást. Őrá utal a Micimackó név.

Juhász Gyula: Trianon

Juhász Gyula: Testamentom

A Nyugat Első Nemzedéke sorozat-Juhász Gyula

Született	1883. április 4. Szeged
Elhunyt	1937. április 6. (54 évesen) Szeged
Nemzetiség	magyar
Szülei	Juhász Illés, Kálló Matild

Juhász Gyula Máramarosszigeten kezdte tanári pályáját, majd Nagyváradon, Makón és Szakolcán tanított. Itt A Holnap szellemi vezére. Nagyváradi évei – a költői beérkezés holnapos esztendei – egy új író-költő nemzedék csapatának indulatos vitákat, irodalmi csatározásokat sem mellőző útra bocsátásával és elismertetésével korszakot teremtettek. Ady barátja és harcostársaként él a köztudatban, 1919 után is számos erdélyi lap közölte verseit, a konzervatív és haladó irodalmi irányzatok egyaránt számon tartották, s főleg a Pásztortűz, az Ellenzék és Vasárnapi Újság kínál hasznos adatokat a Juhász-filológia számára. Halálakor Nagyváradon kegyeletes cikkek búcsúztatják. "Juhász Gyula megölte magát" – jelenik meg egykori lapjában, a Nagyváradi Naplóban 1937. április 8-án a címoldalas nekrológ, s aNagyvárad és a Szabadság is méltatja egykori munkatársát. Az Erdélyi Helikonban Kovács László, a Korunkban Barta Lajos emlékezik meg róla.

Az első kötet, mely terjedelmesebben és a szemtanú hitelével idézi emlékét, Nagy Andor Tavasz Váradon c. munkája (1939). Hasonló jellegű emlékezések születnek még Dutka Ákos, az egykori nagyváradi sorstárs révén, későbbi könyve, A Holnap városa előzeteseként; vershelyzetek felelevenítéséről Tessitori Nóra írásában (Egy szonett története) vagy az ESZC kiadta Kovács László-kötetben (Az irodalom útján, 1940) olvashatunk, majd Tabéry Géza idéz Juhász-emlékeket aSzabadságban ("Furcsa úgy-e, Elvtárs..."), Antal Sándornak címezve.

A megemlékezés egyik mozzanatára A Holnap városában 1942-ben került sor. Tabéry kezdeményezésére Juhász Gyula egyik váradi lakhelyének utcáját, az egykori és később ismét Holdvilág utca néven ismert szőlős dombi kaptatót a költőről nevezik el, Szegedet, Juhász szülővárosát is megelőzve. Nagyvárad először hódolt azAnna-versek poétájának, akit ekkor a szintén nagyváradi költő-publicista Horváth Imre is felidéz Váradon volt a legboldogabb az Anna-versek költője c. írásában (Esti Lap, 1941. május 23.), egyébként Juhász régi csodálójaként, hiszen ugyancsak ő jegyezte már az Aradi Közlöny 1937. április 8-i számában a Juhász Gyula haláláracímű verset, amikor Radnóti Miklós, József Attila és Emőd Tamás is szerzett költői nekrológot.

A Juhász-irodalom első nagyobb lélegzetű vállalkozása egy Tabéry-előszó (Pro memoria) és a helyi kiadás révén fűződik Nagyváradhoz: Magyar László Milyen volt szőkesége... c. könyve 1942-ben emlékezik a poétáról. Az irodalmi körökben érdeklődéssel fogadott munkát hozzászólások kísérik: 1942. március 21-én aNagyváradban Salgó Sándor, a váradi Esti Lapban Halmay Árpád újítja fel a költő emlékét, majd Jancsó Elemér Két diák Juhász Gyula sírjánál c. írása jelenik meg a Nagyváradban (1942. március 24.). Ebben az időszakban rendezik meg a Református Kultúrpalotában, Juhász Atalanta c. operettsikerének színhelyén az első nagyváradi Juhász Gyula-estet is, melyen Tabéry Géza és Dutka Ákos, valamint a színtársulat versmondói szerepelnek. A Juhász-emlékezet érdekessége Scheiber Sándor Szentírási képek Juhász Gyula verseiben c. írása a kolozsvári Zsidó Diák-naptár 1943–44-es kötetében.

A költő születésének 60. évfordulóján, 1943-ban ismét Nagyvárad felé fordul Juhász tisztelőinek figyelme: a premontreiek gimnáziumában, Juhász tanár úr egykori iskolájában emléktáblát lepleznek le, az ünnepség szónoka Tabéry Géza. Csak szórványos közlések éltetik a poéta emlékezetét: így Serestély Béla írása az aradiHavi Szemlében (1944).

A második világháború után Jancsó Béla közli az első Juhász-emlékezést az Utunkban (1947/12); az Új Élet és az Igazság cikkei 1952-ben, a költő halálának 15. évfordulóján jelennek meg (az utóbbiban Szász János írása). Később az Utunkban Pogány Sándor Tanítványa voltam Juhász Gyulának címen (1956/40), majd azIgaz Szóban Egy nap Juhász Gyulával c. írásában (1957/2) Serestély Béla és Népével nő Juhász Gyula c. méltatásával (1957/4) Molter Károly áldoz emlékének.

Juhász Gyula emlékezetének újabb eseménye a költő halálának 20. évfordulóján, 1957-ben rendezett emlékünnepély Nagyváradon. Pataki Bálint az Utunkban,Sztojka László és Pogány Sándor az Igazságban, majd az Atalanta díszlettervezője, a szintén holnapos Manojlovics Tódor az Igaz Szóban elevenít fel egykori epizódokat a költő életéből.

Utána közel két évtizedig ismét alig akad említésre méltó erdélyi magyar emlékezés. Magyarországon időközben már megjelent résztanulmányok (Grezsa Ferenc,Péter László, Szalatnai Rezső kötetei) s egy igényes emlékkönyv kiadása, majd a költő Összes Műveinek kritikai kiadása után a még hiányzó teljességigényű monográfiát ugyan nem pótló, de elősegítő célzattal ismét nagyváradi szerző éleszti Juhász Gyula emlékét. Indig Ottó László előbb doktori értekezésének néhány fejezetében, ezt követően ismeretlen Juhász-költemények és elbeszélések közlésével (NyIrK, A Hét), továbbá a Juhász-színikritikákat is idéző Téka-kötetben(Nagyváradi színikritikák A Holnap évtizedében, 1975) értékesíti kutatásait, következő kötete pedig (Juhász Gyula Nagyváradon, 1978) első összegezése annak, amit Nagyvárad egykori hét napilapjából, valamint a későbbi Juhász-irodalomból dokumentálva a költő nagyváradi éveiről megtudhatunk. Már e Kriterion-kötet tanulságait is figyelembe véve, további kutatások újabb eredményeit is beépítve írja meg újabb Juhász-tanulmányait s a Nincs szebb jövendők májusánál c. kismonográfiát (Kolozsvár, 1980). Diósszilágyi Ibolya, aki Juhász-kutatásainak eredményeit korábban a kritikai kiadás köteteiben, majd a Művelődésben (1957/8) tette közkinccsé, A Hétben (1983/35) emlékezett Juhász tanár úrra, s átfogó monográfiát készített elő kiadásra a költő nagyváradi éveiről.

Juhásszal kapcsolatos gazdag emlékanyaga révén említést érdemel a nagyváradi Ady-múzeum is. Tárlóiban számos fotó, szövegmásolat, dokumentum idézi A Holnap szervezőjének Adyhoz és Nagyváradhoz fűződő kapcsolatait.

Születésének 100. évfordulója alkalmából a Tápai lagzi elemzésével idézi a költő emlékét Mózes Attila az Utunkban (1983/13) és Markó Béla az Igaz Szóban (1983/4), tragikus magányosságáról fest képet "Hic fuit Juhász Gyula..." c. esszéjében Luczai András (A Hét, 1983/14). A centenáriumot a Nagyváradi Állami Színház magyar tagozata Város, kinek nem látni mását c. Juhász-versműsorral ünnepelte meg 1983. május 13-án.

Babits Mihály -EGY SZOMORÚ VERS.

Babits Mihály - ZSOLTÁR FÉRFI HANGRA

Babits Mihály: Ősz és tavasz között /1936/

Babits Mihály: Ősz és tavasz között /1936/

Babits Mihály -MIATYÁNK.

Babits Mihály -A MAGYAROK ISTENÉHEZ.

Babits Mihály - ESTI KÉRDÉS.

A Nyugat első nemzedéke sorozat- Babits Mihály

Szentistváni Babits Mihály, teljes nevén: Babits Mihály László Ákos (Szekszárd, 1883. november 26. – Budapest,Krisztinaváros, 1941. augusztus 4.) költő, író, irodalomtörténész, műfordító, a 20. század eleji magyar irodalomjelentős alakja, a Nyugat első nemzedékének tagja.

Életpályája

Édesapja, id. Babits Mihály törvényszéki bíró volt (később a budapesti ítélőtáblához nevezték ki, majd a királyi tábla decentralizációja következtében, 1891-ben Pécsre helyezték), édesanyja Kelemen Auróra (művelt, versszerető - betéve tudta Puskin Anyeginjét, a Toldi szerelmét, A délibábok hősét). Az elemi iskolát Pesten, Pécsett végezte, 1893 szeptemberétől a ciszterciek gimnáziumába  járt. Ötödikes gimnazista volt, amikor édesapja meghalt. Édesanyja a két gyermekével visszaköltözött az anyai nagypapa, Kelemen József szekszárdi házába. A nagymama, született Rácz Innoncentia (Cenci néni a Halálfiaiból) fogta össze a családot. Érettségi után a Pázmány Péter TudományegyetemBölcsészettudományi Karán magyar-francia (az utóbbi helyett később latin) szakos hallgató lett. Négyesy László híres stílusgyakorlat-óráin ismerkedett meg Juhász Gyulával és Kosztolányi Dezsővel. Latin-magyar szakon szerzett diplomát. A századfordulótól írt verseket, de ezeket nem publikálta. Baján, Szekszárdon, Újpesten, Pesten, Szegeden (1906–1908) dolgozott gimnáziumi tanárként. Ezután Fogarason, majd 1911-1916 között az újpesti Könyves Kálmán Gimnázium, a budapesti tisztviselőtelepi, végül a Munkácsy Mihály utcai gimnáziumban tanított. Első művei aNagyváradon kiadott A Holnap című antológiában jelentek meg (1908).

1909-ben jelent meg első kötete Levelek Iris koszorújából címmel. 1911 folyamán adta ki második kötetét (Herceg, hátha megjön a tél is). Ekkor még főállásban tanít az újpesti Könyves Kálmán Gimnáziumban. 1913-ban írja meg első regényét A gólyakalifa címmel (csak 1916-ban jelenik meg). Ebben az évben kezdi el lefordítani Dante Isteni színjátékát olaszból magyarra (1913-ban jelenik meg a Pokol, 1920-ban a Purgatórium, 1923-ban a Paradicsom). Fordításáért az olasz állam kitünteti, megkapja a San Remo-díjat (1940-ben utazik ki érte, Sanremóba).Játszottam a kezével című, 1915-ös szerelmes verse megjelenésekor hazafiatlansággal vádolták, s elvesztette tanári állását. Harmadik verseskötete, aRecitativ 1916-ban jelent meg.

1918-as megalakulásakor a Vörösmarty Akadémia alelnöke, 1925-ben elnöke. 1930-ban aKisfaludy Társaság rendes tagja. 1920 februárjától kizárásáig rendes tagja volt a Petőfi Társaságnak. A Nyugat főmunkatársa, majd 1919-ben egyetemi tanár, de csak a tanácsköztársaság bukásáig.

1919-20-ban rövid ideig Ady özvegyével, Boncza Bertával, Csinszkával tartott fenn szerelmi viszonyt  Ezt követően a vele egy lakásban élő titkára, Szabó Lőrinc menyasszonyát, Tanner Ilonát (írói álnevén Török Sophie) kéri feleségül. 1921. január 15-én Budapesten, a Józsefvárosban házasodtak össze. 1924-ben az esztergomi Előhegyen vettek nyaralót, ahol a költő haláláig sokat időztek, Babits számos műve itt született, aki ettől kezdve a város kulturális életének meghatározó alakja lett. Alapító tagja volt a városban máig működő Balassa Társaságnak. Esztergomi házában több híres írót, költőt, művészt fogadott, akik mind aláírták az úgynevezett autogram-falat. A nyaraló ma Babits-múzeumként működik.

1927-től a Baumgarten-alapítvány kurátoraként dolgozott, így a magyar irodalmi életben nagy befolyásra tett szert. Munkatársa volt a Benedek Marcell főszerkesztésében, 1927-ben megjelent Irodalmi Lexikonnak is.

1933-ban írta utolsó regényét, az Elza pilóta, vagy a tökéletes társadalom című antiutópiát egy állandó háborúban élő kilátástalan világról. Az események egy meghatározatlan társadalomban játszódnak, ahol a háborúban a férfiak zöme már meghalt, így a nők is katonai szolgálatot teljesítenek. Elza pilótaként fogságba esik, így saját szülővárosát kell bombáznia. 1929-től lett főszerkesztője a Nyugatnak, a kor legmeghatározóbb magyar irodalmi folyóiratának. Lírájára amúgy is jellemző pesszimizmusát tovább fokozta a diagnózis, hogy gégerákban szenved. 1938-ban gégeműtéten esett át, képtelen volt beszélni, ezért beszélgetőfüzetén keresztül érintkezett a külvilággal. 1938-ban jelent meg a Jónás könyve. 1941. augusztus 4-én halt meg.

Babits Mihály és felesége, Török Sophie sírja Budapest, Kerepesi temető: 34-1-30 Ferenczy Béni alkotása

Emlékezete  

Babits emlékére írta Radnóti Miklós Csak csont és bőr és fájdalom, Babits Mihály halálára című költeményét

Emlékparkja, szoborral, Budapesten

Emlékmű-szobra Esztergomban

Két egész alakos- és mellszobra Szekszárdon (utóbbiak Farkas Pál alkotásai

A költő 2007-ben ellopott, majd születésének 125. évfordulóján újraöntött esztergomi szobra,Borbás Tibor alkotása

Költészete

Költészete évtizedeken át a magyar líra élvonalában állt. Értelmi gazdagság, sokszínűség és csiszolt verskultúra jellemzi. Korai éveiben a személytelen líra meghonosítására törekedett, erkölcsi felelősségtudattól áthatott, személyes arculata - erős érzelmi hatás egyidejű megjelenésével - inkább csak a háborús évektől jellemzi lírájának egy részét. Fortissimo című verséért - amelyben az első világháború tombolásának meg nem akadályozása miatt Istennel is pörbe szállt - vallás elleni vétség címen indítottak ellene eljárást; ugyanakkor művei sokaságában vall közvetetten vagy közvetlenül is alapjában katolikus világszemléletéről. Elmélyült gondolkodása érvényesült részben filozófiai tárgyú esszéiben és az európai irodalom áttekintésében. Kísérletező készsége hagyományos és modern törekvések ötvözeteit nyújtó prózai írásaiban is megnyilatkozott. Legértékesebb prózai műve a Halálfiai című családregény. Eltérő korokból, s több nyelvből való fordításai - melyek alkalmanként az önkényességnek, illetve az önálló alkotásnak is teret adnak - líraiakon kívül drámai műveket is magukba foglalnak; kiemelkedő alkotása Dante: Isteni színjátékának tolmácsolása és az Amor Sanctus. Másképp újította meg a magyar költészetet is, távol állt tőle a prófétai magatartás, sokkal inkább a gondolati filozófiai mélység jellemezte költészetét. A század-elő legműveltebb magyar írója, a Nyugat írói körében poéta doctus (tudós költő).

Klasszicista lírikus, nagyra becsülte a kulturális hagyományt, de szüntelenül új versformákkal próbálkozott. Egyaránt biztonsággal kezelte az antik versmértéket, a hangsúlyos magyaros ritmust, és a modern mértékes verselést is. Költészetére mégis tárgyias-intellektuális megközelítési mód jellemző. Fiatal korában l'art pour l'art vádja érte, azonban ez igaztalan vád volt, mert formakultúrája nem művészet a művészetért, hanem művészet az emberért.

Rippl-Rónai József portréja Babits Mihályról (1923)

Babits költészetét tekintve különböző korszakokat jellemezhetünk.

1. Levelek Íris koszorújából: Íris egy görög istennő, aki Hermész női párja. Íris a szivárvány istennője, és a hírvivő szerepét tölti be. Ezeket értelmezve a kötet tulajdonságaira következtethetünk: rendkívül gyors, változékony és sokszínű. Ugyanúgy a világ is ezeket a tulajdonságokat hordozza, a költő feladata pedig az, hogy utat mutasson. Ide tartoznak a következő versek: - In Horatium - A lírikus epilógja

2. Babits, a filozofikus költő: Filozofikus nézetek sok versében megjelennek, ezért szoktuk filozofikus költőnek is nevezni. Babits Bergson alapjait követi. Ő volt az, aki megkülönböztet objektív (mérhető idő) és szubjektív (megélt idő) időt. A múlt benne él a jelenben, nem tudjuk magunkat függetleníteni tőle, hatást gyakorol ránk - ez a teremtő idő. Ide tartozik a következő vers: - Esti kérdés

3. Háború ellenes versek: Babits kezdettől fogva háborúellenes. Egyik legismertebb ilyen témájú verse a Húsvét előtt. 1916. márciusában olvasta fel nyilvánosan a zeneakadémián. Ehhez a korszakhoz tartozik még a Fortissimo is.

4. Sziget és tenger: Babits költészete a világháború után elkomorul. Ennek okai a magyar sorstragédia és saját betegsége. A költő elzárkózik a külvilágtól, erre utal a kötet címe is. A művész jelképe lesz a sziget, ami elhatárolódik a környezettől - a magánélet nyugalmát és az idillt keresi. Új témák jelennek meg a költészetében, például: szociális érzékenység, az elesettek és a humánum védelme. Stílusa egyszerűsödik, klasszicizálódik. Ide tartoznak a következő versek: - A gazda bekeríti házát - Cigány a siralomházban - Mint különös hírmondó - Ősz és tavasz között - Jónás könyve

Babits Mihály Emlékház Szekszárdon

Szobra Szekszárdon, a nevét viselő művelődési ház előtt, Kiss Kovács Gyula alkotása

Babits Dante-fordítása első-kiadásának díszes borítója, 1912