A Kommunista Kiáltvány egyik tézise szerint a proletárnak nincsen hazája. Az úgynevezett kozmopoliták pedig az emberiség iránti szeretettel helyettesítik saját hazájuk szeretetét. Csakhogy a kisebb közösségen keresztül lehetünk felelős tagjai a nagyobbnak: aki elhanyagolja a családját, aligha lesz igazán áldozatkész hazafi. Aki nem tartozik valamely nemzethez - amely része az emberiségnek -, hogyan tartozhatna az egészhez? Csak az léphet elő világpolgárrá, aki előbb egy ország polgára volt.
Petőfi szavai, sajnos, ma is időszerűek:
„Más hazában híven őrzik mindazt, ami nemzeti, / ősi kincsét a magyar nép megveti és elveti. / A magyar magyarnak lenni elfeled, vagy szégyenel. Az ily elkorcsosult nemzet életet nem érdemel.”
Mi saját érdekünkben csak úgy lehetünk európaiak, ha megmaradunk magyarnak. Amennyiben a kulturális sokszínűséget értéknek fogadjuk el – márpedig az európai gondolkodás jelenleg ezt vallja -, nem kárhoztathatjuk a modern nemzeti tudatot céltudatosan megteremtő és vele együtt kultúrájának etnikus színezetet adó és tulajdonító értelmiség fáradozásait. Gondunk és bajunk akkor támad, ha ezek a törekvések egymás ellen irányulnak, vagy a kultúrák közötti különbözőséget alacsonyabb- vagy magasabbrendűséggel magyarázzák.
Egyén nincs közösség nélkül, ezért a család, a különféle természetes közösségek, a nemzetállam és a nemzeti identitás az emberi élet elemi feltételei.
A mai demokrácia természetes kerete a nemzetállam, minden ezen túlmenő próbálkozás – ugrás a sötétbe. Haza és haladás nem zárja ki egymást, de korlátokat állít ez a viszony. A közösség, a nemzet mint természetes képződmény, minden egyén morálisan jól berendezett életének a feltétele. A haladással sokan sokféle módon visszaéltek már: a közösségelvű kommunizmus, a szélsőséges individualizmus, a gnózis, azaz a tökéletes tudás mai formái, a szcientizmus ígéretei…
A nemzet értékét egyaránt megfogalmazzák bal- és jobboldali gondolkodók. A. Giddens a liberális nacionalizmus szükségességéről beszél. R. Scruton pedig így ír: „Egy életképes demokrácia olyan közösséget feltételez, amelyben az emberek összetartozónak érzik magukat, és amely iránt hűséget tanúsítanak. Megtapasztalják, hogy a közös »mi« részei” – olvasható a szerző A nemzetek szükségességéről írt kötetében.
A modern társadalmakban a korábbi közösségek többsége felbomlott, így az értékrend, a normáknak az életvitelre gyakorolt szabályozó és kontrolláló hatása meggyengült vagy megszűnt. Ez a legfontosabb kockázati tényező a mai magyar társadalom számára. Elpusztul ugyanis az a társadalom, amelyben felrúgják a közös játékszabályokat, erkölcsi alapelveket.
A patrióta nemzeti szemlélet újrateremtése a legfontosabb létkérdés. A nemzeti azonosságtudat a legerősebb gazdasági, társadalmi, testi-lelki egészséget védő tényező. A haza (patria) szoros kapcsolatban áll az „atya” (pater) fogalmával és valóságával. A haza örökségünk (patrimonium), azaz ama javak összessége, amelyet atyáink hagytak ránk. A haza tehát örökség, valamennyi polgárának közös java, s mint ilyen egyszersmind súlyos kötelességet is jelent. Isten a „mennyei haza” mellett „földi hazát” is adott, mely felelősség vállalására kötelez.Hogy kit tekintünk magyarnak, e kérdésre egyszerű a felelet. Azt, aki magyarnak vallja magát. Mindenkit „Kit magyarrá tett értelem / Parancs, sors, szándék, alkalom” – ahogy Ady Endre írja. (A tavalyi cselédhez).
A magyar nemzetbe nem lehet beleszületni: csak vállalni lehet és vállalni kell. Beleszületni csak a magyar népiségbe lehet. De a nemzetnek tagja lehet olyan is, aki nem a magyar népből származik. A nemzetet nem az etnikum konstituálja, hanem egyesegyedül öntudata és hivatástudata: szelleme.
„Egy-egy népet nem a testi hasonlóság, hanem a közös múlt, a hasonló gond, az egy haza levegője egyesít, s választ el egy más múltú és más jelenű néptől” – összegzi Illyés Gyula. „A magyar az – írja -, aki bátran szembenéz a nép bajaival: a nemzet fejlődésének akadályaival. Aki a szabadságot ma is minden téren meg akarja valósítani. Aki a népnek műveltséget, egészséget, jólétet akar. Aki egy nyomorult éhező vagy jogfosztott láttán, magát is sértve érzi emberi, magyar mivoltában.”
A katolikus társadalmi tanítás szerint a család, a nemzet és a haza nem helyettesíthető valóságok: ezek „természetes” formációk. Mind a család, mind a nemzet sajátos módon kötődik az emberi természethez, amelynek társadalmi dimenziója is van. A társadalmak kulturális és történelmi azonosságát a nemzet fogalma foglalja magában és táplálja. Az „idők teljességében”, miután Isten sokféleképpen szólt az emberekhez, végül ő maga lett emberré. „Valamennyi nemzet történetének végső soron az üdvösség történetébe kell torkollnia – mondta II. János Pál pápa. – Hiszen Krisztus azért jött a világba, hogy minden embert üdvözítsen.”
olvasóinknak
A Szellemi Honvédelem a Magyar Nemzet vasárnapi rovata volt, a szerkesztőség Szabó Zoltán vezetésével indította el akkor, amikor 1938-ban Hegyeshalomnál megjelent a 70 milliós nemzetiszocialista német birodalom. Amikor harsány „félműveltek és karrieristák, filléres hazaárulók magyarázzák a szegény és elhagyott magyarnak” a nemzeti történelemmel szemben az importált koreszmét. Ekkor hirdeti meg a lélekben és javakban megfogyatkozott magyar nép nemzetté nevelését magyar eszközökkel a lap.
Kedves Olvasóink!
Jelenünket a múltban építettük fel, jövőnket most teremtjük!
De tegyük most félre a jövő társadalomképét és mai feladatokkal foglalkozzunk.
A nemzetnevelés mellé egy új, bizonytalan, gyakorta kétes értékű
feladat , a nemzeti hangulatkeltés feladata lépett-hatalmas és
félelmetes eszközökkel.
A magyar, befogadó alkat lévén, szélesre tárja kapuit....lelki és
szellemi értékekben nem éppen gyarapodó világunk a "propagandának"
vására lett.
Aktuális bajunk ma, hogy a tapasztalatlan "értékváltók" nem tudnak a
szögről leakasztani mondjuk húszezer igazán független, demokrata
újságírót, hogy a kompromittálódott, szolgalelkű zsurnalisztákat
leváltsa.
Nekünk, nem az a dolgunk, hogy itt, a politika jelszavait mondjuk ki.
A mi feladatunk:szolgálat és írás.
Az újságíró, a magyar sorskérdések reprezentánsa kell, hogy
legyen- népi mondanivalóval a nemzet felé, nemzeti mondanivalóval a
világ felé.
Itt, a szakma messzebbre tekintő vezetőire, szellemi elitjeire gondolok.
Szomorúsággal kell kifejtenem, hogy Magyarország azok közé az országok
közé tartozik, ahol a közíróknak olyan feladatokat kell vállalniuk
mindenesként,amelyeket szerencsésebb országokban a sajtón és az
irodalmon kívüli intézmények töltenek be. Bizonyos fokig,
megtiszteltetés és külön rang a közírók számára, hogy az olvasó tőlük
vár eligazítást majdnem mindenben.
A publicista kell, hogy megtestesítse azokat az intézményeket, amelyek
nincsenek itt, és nem szolgálják a nép érdekeit, azokét, akik az
ország számláját fizetik.
Aztán , ott a becsület, amelyre jobban kell vigyáznia, mint bármelyik
politikusnak.
De mindez, természetesen sok tekintetben el is torzítja az újságíró
pályáját -aránytalanul felfokozza közéleti jelentőségét.
Ám ettől az embertől a hazában elvárnak bizonyos magatartást."Le kell
tenni a lapot, meg kell írni dolgokat, amiket esetleg nem lehet
megírni mindenütt.
A nemzeti összefogás korparancs! Az igényt és a célt fenn kell
tartani, noha tudjuk, most nagy a tét!
Most, a magyarságról van szó, az egészről, az esszenciáról, a
lélekről, az "anima naturaliter hungaricáról......"
Akkor tehát, mi más lehet a közírói feladat, mint a "Szellemi honvédelem"?
"A mi reménykedésünk, aggódásunk arról szól, hogy tud e a nemzet
alkalmazkodni az "Uniós rendhez", s szeretnénk arra erőt gyűjteni,
hogy azt úgy szabhassuk magunkra, hogy élni tudjunk benne".
Egy olyan politikai és szellemi elit képe lebeg a szemem előtt, amely
európai látókörű, de érdeklődéssel fordul a tömegek felé. Nem veti
el, nem becsüli le, nem tartja elavultnak a nép kultúrájának kincseit
és az évszázados hagyományokat.
Az önnön értékek tisztelete és védelme nagyon is összhangba hozható az
egyetemes emberiség szellemi, művészi teljesítményeinek
megbecsülésével és a kor színvonalához való felzárkózással.
Szabó Piroska
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése